Házirend

A mai napon összejöttünk, hogy megtartsuk társaságunk első hivatalos szakestjét. Eme első szakestünk a sorrendben már a második, na de SEBAJ. Az est célja pediglen az, hogy társaságunkat bővítsük egy derék, dicső firmával, valamint, hogy bátorítsuk az államvizsgázókat. A szakest neve éppen ezért legyen: "Előre a medve bőrére!" szakestély. A jelenlevők, ha igazi burschok, akkor ismerik az estre vonatkozó rendet, ezért a következők csak az emlékek felfrissítését szolgálják. Tehát a legfontosabbak:

1. Az est elnöke a Praeses, kinek szava szent és sérthetetlen, szavának ellentmondani nem lehet!

2. Ha valaki szeretné mondanivalóját megosztani a tisztelt egybegyűltekkel, az köteles a jobb öklét felnyújtani, és a szokott módon szót kérni. Ha ezt az elnök ezt megadja, és az illető sikeresen szólította meg a szakestet, akkor közkincsé teheti az értékes témáit. Mindennemű egyéb közbeszólás tilos. Ki ezeket nem tartja be, azokat kivezettetnek.

3. A szakest megszólítása: Mélyen Tisztelt, Előre Iszunk A Medve Bőrére Szakestély, Magas Presidium, Legmagasabb Preases!

4. A szakest szent itala a mézédes muskotály, mely Isten ajándéka. Mivel a medve is szereti az édességeket, így könnyebb lesz előcsalogatni, és megszerezni a bőrét. Ki képtelen eme csodás nedűt fogyasztani, impotenciát jelenthet. Ha az orvosi igazolás elfogadható, úgy komlólevet, esetleg árpalevet kérelmezhet magának. Ha az impotencia nem részleges, hanem teljes, akkor kátránnyal dúsított folyadékot is felszolgálnak neki. Figyelmeztetés: a kátrány káros az egészségre!

5. Társaságunkat a jókedv jellemzi, vitára ritkán kerül sor. Ha a szakesten mégis ellentétek keletkeznek, és a villámok már töltődnek, akkor a hagyományoknak megfelelő párbajt kell lebonyolítani, de muskotállyal.

6. A hangulat emelkedése közben, ha valaki altesti szorítást érez, köteles a bal öklét feltartva egy privát szentélyt keresni, ahol könnyíthet testi fájdalmain.

7. Mivel szakestünk egyik célja, hogy egy derék cimboránk sorainkba lépjen, a szertartás menetét majd az elnök fogja meghatározni.

Ha kimaradt volna néhány lényeges dolog, akkor azok megegyeznek a többi szakestély házirendjében leírtakkal. Ezeket csak a Praeses és a Major Domus módosíthatja. A házirend a felolvasás és a hitelesítés után érvénybe lép.

Kelt: Dunaújváros, 1996. Ígéret havának 30. napján

 
________________________
Aláírás
________________________
Aláírás