Házirend

Ismét eljött azon fényes nap, melynek során megrendeztetik az híres Sebaj Társaság szakestélye. Eme szakest már társaságunk életében már 4. Eme dicső estélyre azon esemény adott alkalmat, amit mi röviden csak a világ végének neveztünk. Az szerencsétlen nap szerencsésen elkerült minket, így megérdemeljük eme nagy ünneplést, és megköszönjük az hatalmas védőszentünknek, hogy megtartotta az dicső firmák mégdicsőbb életét. Az másik nagy alkalom pediglen az, hogy társaságunk valamennyi tagja szerencsésen elhagyta az királyi banderiumot, így az világvége be nem következte mellett ez még nagyobb alkalmat adott az felhőtlen mulatozásra-Az híres szakest rendje megegyezik az ismert, és becsült selmeci szakestélyek rendjével. Mivel itt mindenki igazi bursch, így ismeri rendjét eme szakesteknek. Ezért e Házirendet csak röviden ismertettetik:

1. Az szakest ura pediglen nem más, mint a Praeses legyen. Szava szent és sérthetetlen. Az elnök szavának ellentmondani nem lehet.

2. Az szakest megszólítása pediglen legyen: Mélyen tisztelt, hurrá, végre mind leszereltünk szakestély, magas Presidium, legmagasabb Praeses!

3. Az szakesten felszólalni csak szókérés után lehet, ha az elnök megadja a szót, és az illető helyesen szólította meg az szakestet. Mindennemű felesleges, és értelmetlen közbeszólás tilos. Ki ezen szabályokat nem tartja be, azokat az balekcsősz hiányában dicső fuhrwerkünk az elnök parancsára kivezetteti.

4. Az est szent itala továbbra is az csodálatos mézédes muskotály, mely Isten ajándéka. Ki képtelen eme csodás nedűt fogyasztani, köteles impotenciát jelenteni. Amennyiben az feltárt indoka elfogathatóvá válik, úgy kérhet magának seritalt is. Ha az gyenge gyomra nem bírja az finom komló nedvét, úgy kérhet magának koffeindús kólát. Ez okozhatja viszont azon problémát, hogy sajnos nem tudjuk, hogy mi is az kóla, mert még nem találták fel.

5.Társaságunk vidám kedvét semmi sem tudja befolyásolni, ha valakik mégis vitába keverednének, akkor kötelesek borpárbajt vívni egymással.

6. Az hangulat emelkedése közben ha valaki altesti szorítást érez, köteles az bal mancsát feltartva egy privát szentélyt keresni, hol könnyíthet testi fájdalmán.

Ha eme házirendből kimaradt néhány dolog, akkor azok megfelelnek a többi szakestély házirendjében leírtakkal. Ezeket csak az Praeses és Major Domus módosíthatja. Az Házirend felolvasás és hitelesítés után érvénybe lép.

Kelt. Dunaújváros 1998. Márczius havának 27-ik napján

 
________________________
Aláírás
________________________
Aláírás